Az éghajlatváltozásra a legtöbb esetben mint helyi szinten befolyásolhatatlan globális problémára gondolnak. Ezzel szemben számos olyan tényező létezik, amely Magyarország éghajlatát helyi léptékben is képes módosítani.
Az éghajlatváltozásra a legtöbb esetben mint helyi szinten befolyásolhatatlan globális problémára gondolnak. Ezzel szemben számos olyan tényező létezik, amely Magyarország éghajlatát helyi léptékben is képes módosítani.
A csuszka remek példáját mutatja az eszközhasználatnak és az intelligencia megnyilvánulásának: ügyesen épít, raktároz és magot tör. Fenyőfára helyezett B típusú madárodúnkba is beköltözött, majd heteken át tapasztotta sárral kívül-belül, amíg számára komfortossá nem vált.
Tavaly elkezdtük Nagybakónak zártkerti területein talált illegális hulladéklerakók felszámolását. Idén folytattuk a munkát: a parkunkkal szomszédos területen mintegy 500 négyzetméteren, az erdőben volt elszórva a hulladék, amelyet fél nap alatt sikerült maradéktalanul összegyűjteni és szelektálni.
A magyarországon megtalálható nappali lepkék tápnövényei, a lepkék területi előfordulása és eszmei értéke táblázatos formában.
Újabb 200 db bükk csemetét ültetettünk parkunkba 2019. december 5-én. A bükk csemetéket az éghajlatváltozást is figyelembe véve a parkunk hűvös, jó vízellátottságú és tápanyagban gazdag részére ültettük.
A déli-hegyi gesztenyés a szárazabb, kaszált ligeterdőkre jellemző növényvilággal és állatvilággal rendelkezik. Ott jártunkkor lencsevére kaptunk pár jellemző és néhány ritkább és védett fajt is. A gesztenyések megfelelő kezelés mellett ideális körülményeket biztosítanak ritka orchideafajoknak is, mint a csodálatos kardos madársisak.
Két érdekes, védett tövényfajt: több pirítógyökeret és egy karéjos vesepáfrányt találtunk az utcánk hegyre vezető részén, az akácos út rézsűjén. Mindkét növény előfordul a Kőszikla-szurdok környezetében is, és mindkét növény védett, ezért semmiképpen ne ássuk ki és ne kaszáljuk le őket.
A tüzifatermelők és méhészek által kedvelt akác okozta komoly ökológiai károkról nem lehet hallani a médiában. Ezzel szemben a média rendszeresen tele van az egyoldalú és hamis érvekre alapozott kampánnyal az akác védelmére.
Veszélyes, azbesztgyanús hulladékot távolítottunk el parkunkból. A terület előző tulajdonosa építkezési törmeléket helyezett el, ami - mint kiderült - azbesztpala törmeléket, kőzetgyapotszerű és azbesztvakolatra emlékeztető anyagokat, vegyszeres fiolákat tartalmazott.
Megérkezett a Sün Navigátor, a fejlesztőjáték, amely nem csak szórakoztat, de életre szóló készségeket is ad gyerekek kezébe!
Történt egyszer, hogy Tüskés, Völgyerdő postai kézbesítője különleges megbízatást kapott. Levelet kellett vinnie Györgynek, a bölcs gyöngybagolynak. Ez igen fontos feladat volt, hisz ő volt az erdő mindentudó kapitánya, az ott lakó állatok királyként tisztelték.
Faültetéskor a két legfontosabb dolog, hogy őshonos és az élőhelynek megfelelő fafajt ültessük. A döntéskor érdemes a klímaváltozást is figyelembe venni. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül felsoroljuk a legismertebb fásszárú fajokat.
Sikerrel zárult az idei első önkéntes napunk Nagybakónakon. A 12 lelkes résztvevő 3 óra alatt közel 40 zsák hulladékot gyűjtött össze. A nagybakónaki Farkas-hegyen több mint 10 elkülöníthető szemétszigetet sikerült felszámolni. Ezen kívül József-hegyen és Öreg-hegyen is gyűjtöttünk szemetet.
A Kárpát-medence gyepjei nem csupán tájképi elemek, hanem évezredek alatt formálódott, különleges értékű élőhelyek, amelyek megőrzése ma már tudatos és felelős gazdálkodást igényel.
Nyár végén kora este az erdőt jártam,
mikor egy kidőlt fa mögül, az erdőszélen,
sok erdei állatot gyülekezni láttam.
Egy fura alak körül tömörültek,
volt ki állt, volt kik a fűben ültek...
2018. novemberben családi segítséggel lecseréltük a cég gazdasági épületének tetejét. A régi, 25 éves, kátránypapír borítású tető eldeformálódott és rendszeresen beázott, ezért szükség volt a felújításra.
A 2018-as év bővelkedett eredményekben és sikerekben. Összesen 14 őshonos fajt, valamint több száz facsemetét és cserjét telepítettünk a parkunkba, számos védett fajt találtunk, eredményesen szorítottuk vissza az akácot. Megépíttettük az első naperőművünket, izgalmas irodalomkutatást végeztünk, továbbfejlesztettük szoftvertermékeinket, és még számos területen értünk el eredményt.
A méhek családja rendkívül fajgazdag: világszerte 20- és 30000 közöttire tehető fajszámuk. Európában közel 2100 fajuk él, ebből Magyarországon kb. 700-ra tehető a mézelő méhen kívül előforduló vadméhek fajszáma.
Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hadd annak, ami, épnek, szépnek.
Szeresd a fát!
Olyan nekem az erdő mint a család, hiányzik ha nem ölel körül a sok faág.
Mint a legjobb barát,
meghallgatom minden búját, s baját.
Szeretem hallgatni, s megértem minden szavát.
Mindent elmesél,
mikor az ágakat borzolja a szél.