• Baglyoknak szoba kiadó!

    Nagybakónak község 2020 decemberében három gyöngybagoly oszlopládával lett gazdagabb. Déli-hegyen és a források völgyében az arra járók megcsodálhatják a ritka gyöngybaglyok számára felállított költőládákat.

  • Bükk telepítés a parkban

    November végén parkunk bükk és vadkörte csemetéket kapott egy lelkes támogatónktól, és beültettük velük a szurdokvölgyet. Nagybakónak neve bizonyos források szerint a bükk szláv nevéből (bukev) ered, ami arra utal, hogy régen kiterjedt bükkösök voltak a falu környékén. Az éghajlatváltozás miatt azonban mára kevesebb olyan hely maradt Zalában, ahol a bükk hosszú távon is megél. Ilyen helyek lehetnek a szurdokvölgyek.

  • Méhlegelő, avagy milyen egy méhbarát kert

    Szeretjük a barátságos, szép rovarokat, bánnánk az eltűnésüket, mégis mély szakadék tátong az általunk szépnek tartott környezet és a beporzórovarok között, amelyek egészen más igénnyel bírnak a életterüket illetően.

  • Őshonos vetőmagok új webshopunkban

    Megnyílt az új webáruházunk, ahol őshonos vadvirág vetőmagokat és vadvirág mag keverékeket kínálunk eladásra. Mivel élőhelyek helyreállításával is foglalkozunk, nekünk is szükségünk lett volna vetőmagokra, és szembesültünk vele, hogy a magyar piacon nagyon nehéz őshonos fajokat találni, így a magokat nekünk kellett begyűjtenünk. Innen indult a webshopunk ötlete.

  • Természetvédelmi kaszálás a gyakorlatban

    Az általunk kezelt gyepek életközösségét kíméletes természetvédelmi kaszálással védjük. 🌿🦎🦗🕷🐜🐞🐛🦋🐝 Most bemutatjuk, hogy ez hogyan valósítható meg a gyakorlatban. Érdemes otthon is kipróbálni!

  • Újabb bükk telepítés

    Újabb 200 db bükk csemetét ültetettünk parkunkba 2019. december 5-én. A bükk csemetéket az éghajlatváltozást is figyelembe véve a parkunk hűvös, jó vízellátottságú és tápanyagban gazdag részére ültettük.