"Létre kell hozni olyan helyeket, ahol minden természeti lény menedéket talál, mert
talán ezek lesznek az utolsó helyek, ahol az emberi lélek megnyugvásra lel."
John Muir
Az őserdők, ahonnan mi, emberek is származunk, a szárazföld legváltozatosabb, leggazdagabb élőhelyei. Ismereteink szerint a jelenleg jellemző klimatikus adottságaink és növényközösségeink kb. háromezer évvel ezelőtt alakultak ki. Ekkor az ország mai területének kb. 80 százalékát őserdő borította. Azonban a minduntalan növekvő népesség területigénye (települések, állattartás, földművelés) újabb és újabb erdőterületek kiirtásához vezetett, melynek eredményeként a 20. század elejére az ország (és Európa) csaknem összes őserdejét kivágták, felbecsülhetetlen kárt okozva a bioszférában.
Magyarország területén csupán egy 55 hektáros erdőfolt maradt érintetlen a Kékestetőn, melynek hosszú távú megőrzését a Kékes Erdőrezervátum garantálja. Ezen apró területen kívül az ország mai erdőállománya már valamilyen beavatkozásokon legalább egyszer átesett. Szerencsésebb esetben a faállomány kitermelése után a területet erdőként felújították vagy hagyták magától felújulni. Rosszabb esetben az erdőt kiirtották és a területet hosszabb-rövidebb ideig gyepként vagy szántóként hasznosították, majd erdőtelepítéssel mesterségesen újra faállományt hoztak létre rajta. Az ilyen erdő természeti értékét, fajgazdagságát, változatosságát tekintve többségében csak árnyéka az eredeti érintetlen vadonnak.
Fiatal elegyes tölgyes Zalaújlak határában változatos életkorú fákkal, több lombkoronaszinttel és gazdag cserjeszinttel, de kevés elegyfajjal.
Erdőterületeink túlnyomó többségén az elsődleges cél a faanyagtermelés, és a fák lehetőségekhez képesti maximális kitermelése. Nyilvánvaló, hogy ez nem egyeztethető össze a biodiverzitás megőrzésével és a természeti értékeket is figyelembe vevő fenntarthatósággal sem. (Igaz, hogy az erdész szakmában évszázados fogalom a tartamosság, mely nagyjából megfeleltethető a fenntarthatóságnak, de ezt mindig csak a faállományra értelmezik. Vagyis a levágott erdő helyén újra faállományt kell telepíteni, de ez a fogalom az erdőhöz kötődő élővilágra nincs tekintettel.)
Ezzel szemben a szakemberek egy része és több szervezet (köztük a felelősségteljes és természetbarát erdőgazdálkodást szorgalmazó erdészek által életre hívott Pro Silva szövetség) is hangsúlyozza, hogy az erdő nem csupán hasznosítható faanyag, hanem élőhely is, (velünk együtt) a természet komplex és szerves része, és kizsákmányolása a természeti értékeink pusztulásához, végső soron az erőforrásaink csökkenéséhez és életkörülményeink romlásához vezet. Ahhoz, hogy az erdők egészségét, változatosságát, természeti értékeit megőrizzük, szemléletmód váltásra van szükség: védeni, növelni kell az erdők természetességét és áttérni természetkímélő erdőgazdálodási módokra, melyeket összefoglalóan a folyamatos erdőborítás melletti gazdálkodásnak nevezünk (ilyen például a szálaló erdőgazdálkodás).
Az ábra az erdőben élő fajok bonyolult kapcsolatrendszerének egy apró részét szemlélteti. A fa táplálékot és védelmet nyújt a lóhangyáknak (1), élelmet a leveleken táplálkozó lepkehernyóknak (3), a télen magokon élő széncinegének (14) és a vele gyökérkapcsolatban álló csészegombának (7), illetve fészkelőhelyet, táplálkozóhelyet biztosít a harkálynak (15). A lóhangya táplálékot jelent a harkálynak (5) és a cinegének (17), korhadékot biztosít a csészegombának (4), és megvédi a fát a hernyóktól (2). A harkály odút készít a cinegének (10), eltávolítja a fában élő rovarokat (13), és a farontó gombák terjesztésével segít a lóhangyának (6). A csészegomba ásványi anyagokat és vizet juttat a fának (8) és az erdei orchideának (9), illetve táplálékul szolgál a hangyának (16). A cinege megvédi a fát a hernyóktól és terjeszti a fa magvait (12). A lepkehernyó táplálékot jelent a cinegének (11).
Az erdő természetessége
Az erdőben – mint komplex élő rendszerben – minden mindennel összefügg: egysejtűek, gombák, növények és állatok táplálékláncok sokaságában, egymásra utaltságban élnek együtt. Példaként álljon itt a lóhangyák esete. A lóhangyák a holtfa anyagát, a benne található gombákat, rovarokat és mézharmatot fogyasztanak. A velük táplálkozó harkályok énekesmadaraknak készítenek odúkat, miközben a fatörzseken kopácsolva korhasztó gombákat terjesztenek, amelyek a lóhangyáknak készítik elő a terepet. A korhadékból táplálkozó talajlakó gombák fákkal élnek szimbiózisban, az orchideák pedig a gombákkal. A holtfát mikroorgaznizmusok, gombák és rovarok sokasága alakítja talajjá, ami a fákat táplálja. Ha egy kulcsfontosságú láncszem kiesik, a rendszer egy része nem fog működni, fajok tűnnek el, az erdő természetessége csökken.
Számos tényező azonosítható, amely alapján meghatározható, hogy az erdő mennyire tér el a feltételezett ideális (őserdei, természetes) állapottól. Ha egy erdőben sétálunk, azonnal szembetűnik az erdő nagy léptékű szerkezete: mint a lombkoronák szintezettsége, a fák életkori eloszlása, a cserjeszint és a gyepszint gazdagsága. Az emberek többsége számára sajnos megszokottak és természetesnek hatnak az ültetvény jellegű, sorokba ültetett, azonos korú fákból álló, cserjeszint nélküli erdők, mert nem látnak mást, holott az ültetvények állnak a legtávolabb az ideálistól. (Napjainkban olyannyira nem ismerjük a természetes erdő képét, hogy egy változatosabb szerkezetű erdőt sokan egyenesen rendetlennek, zavarónak tartanak.) Egy természetes erdőben megtalálható a teljes paletta: előfordulnak magoncok, csemeték, fiatalabb faegyedek éppúgy, mint idős, faodvakban gazdag, hatalmas böhöncök, matuzsálemek. A fák láthatatlan, nehezen mérhető, de mégis lényeges jellemzője a genetikai diverzitás, amely védelmet biztosít számukra a különféle betegségekkel szemben.
Az erdő szerkezete sok mindent elárul a természetességéről. Egy egészséges erdőben a fiatal facsemetéktől a több száz éves matuzsálemeken át az állva kiszáradt, vagy megdőlt, korhadó törzsekig minden megtalálható. A cserjeszint és a gyepszint gazdag és változatos.
Ki kell hangsúlyozni a holfa fontosságát (különös tekintettel a lábon elszáradt fákra), amelyhez az erdei fajok kb. harmada kötődik, ezért jelenléte és mennyisége nagyon fontos minőségi jellemzője az erdei élőhelynek. Az erdő állatvilágának gazdagsága az erdő szerkezeti változatosságától és növényfajainak számától nagyban függ, ezért utóbbiakból következtetni lehet rá. A termőhely sajátosságai is nagyban hozzájárulhatnak az erdő természeti állapotához: az eróziós viszonyok, a talaj minősége és bolygatottsága (vadon élő patások vagy ember által), vízháztartás és annak változása, élettelen szerkezeti elemek: sziklák, barlangok, vízfolyások, amelyek számtalan értékes mikroélőhellyel gazdagítják az erdőt.
Mikroélőhelyek: a rendetlenség szépsége
Ha biztosítjuk az erdő természetességét adó fontosabb összetevőket (tehát a szerkezeti változatosságot), akkor növelhető az erdő biodiverzitása. Ilyen elemek a mikroélőhelyek is, amelyek száma jól mutatja az erdő állapotát. Mikroélőhelynek nevezzük az erdő olyan kisebb, a befoglaló környezettől elkülönülő részét, amely jellegzetes élővilágnak ad otthont. Védelmük könnyű, mert jól észrevehetők és nincs szükség hozzá nagy szaktudásra. A mikroélőhelyek nagyobb száma a rendetlenség benyomását kelti, de ez csak azért van így, mert a szemünk hozzászokott a mesterséges környezethez. Ezen lehet változtatni. Jó példa erre a Brüsszelben található Soignes-i bükkös esete. Miután a korábban gazdasági céllal kezelt erdőben bevezették a természetvédelmi erdőkezelést, a kidőlt és az erdőben szerteszét hagyott, elhalt fatörzsek és ágak miatt sok lakossági panasz érkezett az erdészethez. Később, az emberek széleskörű tájékoztatásával azonban jelentősen csökkent a panaszok száma, és a helyiek megértették, hogy a természetes erdő szépsége a változatossága és rendezetlensége.
Vannak stabil, alig változó és az emberi hatásnak is jól ellenálló mikroélőhelyek, mint pl. a sziklakibúvások, hasadékok, kőgörgetegek, sziklaüregek. Ezek úgy védhetők, hogy közvetlen környezetüket kihagyjuk az erdőhasználatból: facsoportokkal biztosítjuk az árnyékoltságukat, mikroklímájukat. A barlangok védelme különösen fontos a bennük található különleges és ritka barlangi élővilág miatt (pl. denevérfajok). A barlangi élőlények a teljes zavartalanságot igénylik.
Mikroélőhelyek az erdőben: értékes rendetlenség.
Változó vagy időszakos mikroélőhelyek a vízfolyások, források, vizenyős mélyedések, amelyek az időjárástól is függenek és érzékenyebbek az emberi beavatkozásra, de az is előfordul, hogy maga az ember hozza őket létre (pl. keréknyomokban kialakuló erdei tócsák). Ezek védelme többek között a vízgyűjtő területük védelmével valósítható meg.
A gyökértányérok különleges és nagyon hasznos mikroélőhelyek, amelyek akár 50-200 évig is fennmaradhatnak. Kialakulásukat segíthetjük a lábon elszáradt és idős fák meghagyásával (széldöntés). Folyamatosan erodálódó felszínük páfrányok és moha közösségek számára nyújt ideális élőhelyet, míg a sűrű gyökérzet számos állat búvóhelyéül szolgál. A gyökértányérokat érdemes tehát meghagyni. Léteznek állatok által létrehozott mikroélőhelyek, amelyek tipikus példái a fák odvai, a fészkek és kotorékok, amelyeket az ezeket készítő állatok védelmével és az idős, lábon elszáradt fák meghagyásával lehet védeni.
Elegyes tölgyerdő gazdag aljnövényzete és idegenhonos akácültetvény jellegtelen, gyomos gyepszintje.
A holtfa pedig az egyik legfontosabb mikroélőhelye az erdőnek, amit a lehető legnagyobb mértékben meg kell tartani. A fakitermelések után maradt ágak is értékes mikroélőhelyeket képeznek, elégetni őket nem szabad. A korhadékon fejlődő gombák is fontos élőhelyeket és táplálékot képeznek számos rovarnak és puhatestűnek, ezért ne gyűjtsünk be minden gombát, ha gombászni megyünk, mert így megakadályozzuk a szaporodásukat.
Az idős és holt fák fontossága
Jelentősége miatt a holtfa kitüntetett helyen szerepel a mikroélőhelyek között (az erről szóló cikkünk itt olvasható). Az erdei fajok csaknem 30-35%-a (!) a holtfához kötődik, amelyek holtfa nélkül eltűnnek az erdőből, ami óriási veszteség. Az egészséges erdő egyik legfontosabb eleme a mikroélőhelyekben gazdag korhadó faanyag, amiről még ma is sokan tévesen azt gondolják, hogy káros és fertőzési gócként van jelen az erdőben. A fák holt részei sok faj szempontjából kiemelkedő jelentőségűek. Vagy azért, mert a táplálékukat onnan nyerik, vagy csak az odvak nyújtanak számukra megfelelő élőhelyet, búvóhelyet, költőhelyet. A fák kora is számít, hiszen számos állatnak csak a nagyobb odvak, a vastagabb korhadó ágak nyújtanak megfelelő (természetes) élő-, illetve költőhelyet, amelyek csak idős fákhoz kötődve alakulhatnak ki.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy az erdők biodiverzitásának kulcsfontosságú tényezője a holtfa és odvas fa, amelyek táplálékláncok, (fajok egymásra épülő rendszereinek) alapját képezik. Kezdve a mikroszkopikus lebontó szervezetekkel, gombákkal, rovarokkal, amelyek kisebb gerinceseknek és madaraknak nyújtanak táplálékot, egészen a ragadozó emlősökig és madarakig, amelyek velük táplálkoznak és az odvas famatuzsálemekben van a költő- és búvóhelyük. Közülük is kitüntetett szerep jut a harkályoknak: hátrahagyott odvaikban számtalan faj talál búvó, költő-, szaporodó- és telelőhelyet, de például létezik olyan mohafaj is, amely szinte kizárólag odvak bejáratánál él.
Az erdők madárfajai különböző mértékben igénylik a holtfát. A harkály fajok egy része, mint például a zöld küllő vagy a fekete harkály kötődik bizonyos erdőben élő hangyafajokhoz és a fák leváló kérge alatt élő más rovarfajokhoz. A közép fakopáncs például előnyben részesíti a holtfákat, melyeken előszeretettel táplálkozik a harkályféléken kívül számos énekesmadár is. Ha a harkályok nem találnak elég élelmet és odúkészítésre alkalmas törzset, a tőlük függő odúlakó madarak, emlősök és hüllők sem találnak otthonra. Védjük és tartsuk meg a lábon elszáradt vagy kidőlt fákat és a több száz éves matuzsálemeket, és figyeljük, ahogy az erdő megtelik élettel!
Idegenhonos fafajok okozta problémák
Térségünk legnagyobb területaránnyal rendelkező és legveszélyesebb özönfaja a fehér akác.
Egy bükkerdő tarvágása nyomán agresszíven terjeszkedő, az őshonos élővilágot kiszorító fehér akác Zalaújlak határában.
A hazánkban több mint 460.000 hektáron termesztett (és további 200.000 hektárnyi őshonos növényzetet veszélyeztető) akác valóságos ökológiai sivataggá teszi az általa elfoglalt hatalmas területeket. A gyökérsarjakról frontszerűen és gyorsan terjedő, Amerikából behozott fafaj megváltoztatja, nitrogénnel feldúsítja és elszegényíti a talajt. A kevés elegyfajjal rendelkező akácerdő élhetetlen a legtöbb őshonos növény és állat számára, nem képesek felépülni a megszokott táplálékláncok, hiszen hiányoznak azok alapjai: nincsenek jelen az őshonos fafajok alkotta erdőkre jellemző növények, gombák, rovarok. Fája kemény, ezért odúkészítésre alkalmatlan, laza lombozata miatt pedig nem tudnak kellően elrejtett fészket építeni a madarak. Az akác termése érdemi táplálékot nem nyújt az állatok számára, csíraképességét viszont akár évtizedeken keresztül is megőrzi.
A fehér akác fenti tulajdonságai miatt csökkenti a tájak regenerációs potenciálját, ezáltal veszélyeztetve a pannon jelleg és az általunk valódi hungarikumnak tekintett természetes élőhelymaradványok (pl. ősgyepek) megtartását. Az akácosított területek visszaalakítása őshonos fafajú erdővé annyira erőforrásigényes, hogy az akác által nyújtott gazdasági hasznot valószínűleg jóval meghaladja, nem beszélve az agresszív terjedése miatt a szomszédos területekben okozott felbecsülhetetlen károkról. Hogy csak egy példát említsünk: Nagybakónak országosan is ritka és értékes orchidea fajai, mint a méhbangó, a vitézkosbor vagy a sömörös pettyeskosbor nyári alfaja jelenleg mind közvetlen veszélyben vannak az akác terjedése miatt, élőhelyük folyamatos védelme pénzigényes, és sok munkával jár. Ráadásul az akác sajnos nem irtható hatékonyan vegyszeres kezelés nélkül.
A másik rendkívül veszélyes idegenhonos fafaj az Ázsiából behozott mirigyes bálványfa, amelynek az fehér akáccal ellentétben szinte semmilyen gazdasági haszna nincs (fája értéktelen), ellenben az általa okozott károk annál sokrétűbbek. A szél által terjesztett magjaival és rendkívül gyors növekedésű gyökérsarjaival özönszerűen képes terjedni, elnyomva minden más fafajt. A bálványfa sűrűn benövi az elfoglalt területet, az őshonos növények növekedését gátló vegyületei és bőséges, nitrogénfeldúsulást okozó avarja miatt a természetes élőhelyeket fajszegénnyé teszi. A fehér akácnál írt megállapítások a bálványfára is igazak.
Nagyon fontos, hogy az inváziós fafajok terjedését a gazdák saját területeiken megállítsák és egyedeiket lehetőleg még magszórás előtt, fiatal korban eltávolítsák. Tuskójukat gyomirtó szerrel lekenve a sarjadzás mérsékelhető vagy szerencsés esetben meg is előzhető. Az álló példányokat befúrásos technikával (injektálás) is kezelhetjük: a törzsbe fúrt 8-10 mm-es furatba gyomirtó szert juttatva. Ilyen módon a vegyszer közvetlenül nem jut ki a környezetbe. A vegyszermentes, de kevésbé hatékony megoldás a háncsréteg lehántása a törzs egy szakaszán (gyűrűzés), amire a fa intenzív sarjképzéssel válaszol, ezért ennél a módszernél a sarjak rendszeres letörése, visszavágása vagy kihúzása szükséges. A gyűrűzés hatékonyságát növelhetjük, ha a sebzésre megfelelő gyomirtót juttatunk (kenés).
A több száz éves gesztenyefa matuzsálem odvában fészkelő macskabagoly pár Nagybakónakon. Ha természetközeli erdőgazdálkodást folytatnának, rendkívül gazdag és változatos élővilág alakulhatna ki. Korhadó, odvas fák hiányában az egész tápláléklánc felborul. Fotó: Lelkes András.
Fenntarthatóbb erdőgazdálkodási módok
Az erdőtulajdonosok körében egyre gyakoribb az igény a rendszeres haszonvételi lehetőséget biztosító erdőgazdálkodási módok iránt, ami lehetőséget kínál arra, hogy a profiton túl a hosszabb távú folyamatokat és a természetvédelmi szempontokat is figyelembe vegyék a tervezés során. A nyilvánvalóan hosszú távon fenntarthatatlan és mind az élővilágra, a talajra, a vízgazdálkodásra és az éghajlatra nézve is káros vágásos erdőgazdálkodás helyett az alábbi gazdálkodási módokat javasoljuk.
Örökerdő-gazdálkodás
Fokozottan épít a biológiai alapokra. A beavatkozások kis térbeli mintázatokban történnek, így felújítási kötelezettség nem keletkezik. Ez a gazdálkodási mód alkalmas a természeti értékek megőrzésére, az élőhelyek gazdagítására és új mikroélőhelyek kialakulására, illetve létrehozására. Így például lehetőséget biztosít a több száz éves famatuzsálemek, lábon elszáradt fák és madárodúk létrejöttére és védelmére. Gazdasági előnye, hogy folyamatosan biztosított a bevétel és nincs szükség költséges felújításra. Ezt az ökológiai szempontból kedvező gazdálkodási módot támogatja a Pro Silva mozgalom is. Bár a fakitermelés miatt ennél az erdőgazdálkodási módnál is fennáll az élőhelyek kisebb degradálódásának veszélye, de a beavatkozás léptéke miatt ez viszonylag gyorsan regenerálódik. Nagyon fontos, hogy lehetőleg minél nagyobb hangsúlyt fektessünk a természetes erdődinamikai folyamatok érvényesülésére és a természetvédelmi szempontokra. Nagyon fontos, hogy a faanyag egy részét (legalább 10-30 m3/ha mennyiséget) hagyjuk bent az erdőben holtfaként lábon elszáradva vagy kidöntve.
A Nagybakónak szomszédságában található Csibiti-völgy fajgazdagsága jelzi az erdő viszonylag jó természetességi állapotát. A képen látható fajok a bal felső saroktól kezdve az óramutató járásával egyező irányban: fiatal zöld gyík, farkasboroszlán, gímpáfrány, pirítógyökér, kardos madársisak, nagy szarvasbogár, csészegomba, madárfészek békakonty, zalai bükköny, édesgyökerű páfrány, lónyelvű csodabogyó virága, gyöngyvirág.
Természetvédelmi erdőkezelés
A természet szempontjából ez lenne az ideális. Nem gazdálkodás, mert nincs gazdasági célja, az egyetlen szempont a természetvédelem. Elsősorban a nemzeti parkokban találni erre példákat, de jó lenne, ha a gazdálkodók is tudatosan használnák olyan változatos domborzatú helyeken, ahol a fakitermelés gazdaságtalan vagy veszélyes: például tipikusan ilyen helyek a mély szurdokvölgyek. A teljes érintetlenség csak ritkán jelenti a természetvédelmi szempontból optimális megoldást, gondoljunk csak az inváziós fajok terjedésére, amelyek ellen rendszeres beavatkozásra van szükség, vagy arra, hogy a leromlott, elszegényedett, vagy egykorú fákból álló erdőket gazdagítani kell, ami szintén beavatkozást igényel. Ezért a természetvédelmi erdőkezelés finanszírozást igényel, amit pl. a gazdálkodás bevételéből vagy pl. rekreációs szolgáltatásokból lehet fedezni.
Őserdő a lengyelországi Białowieski Nemzeti Parkban. Fotó: Jacek Karczmarz.
Forrás: Nagybakónak Csodálatos Növényvilága
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább!
CC BY-NC-SA
Ezt a művet a Creative Commons licenc nyilvános feltételei mellett adtuk ki.
© Pőcze Zsolt, 2024
© A képek szerzői, 2024
© Völgyerdő Nonprofit Kft., 2024