"A mezőt senki sem kéri, hogy füvet, galagonyát, csipkebogyót, pipacsot és búzát teremjen,
mégis bőkezűen megterít mindenkinek. A mező meghálálja a napfényt meg az esőcseppeket,
és gondoskodik az élőlényekről. Akkor vagy jó, ha te is olyanná válsz, mint a mező:
vigyázol mindenre, ami él ­ legyen az bogár, madár, állat, növény vagy ember."
Boldizsár Ildikó

A Kárpát-medence egyedülállóan vál­tozatos természet­földrajzi viszo­nyainak köszönhetően hazánkban gazdag és európai viszonylatban is értékes gyepes élőhelyek jöttek létre, amelyek jelenlegi állapotát a 4000 éve egyre növekvő emberi jelenlét döntően meghatározta. A jégkorszakot kö­vető felmelegedés hatására közép­hegységeinkben többé-kevésbé zárt lomb­erdő, az Alföldön erdőssztyepp alakult ki, amelyeket a fokozódó erdőirtások, mocsárlecsapolások, a legeltetéses állattenyésztés és a földművelés az évezredek alatt teljesen átalakított. Az őseink által létrehozott, évszázadokig fenntartott legelők és ka­szálók olyan értékes természetközeli élőhelyekké váltak, amelyek meg­őrzése kizárólag a megfelelő gaz­dálkodási módok fenntartásával lehetséges.

A múlt század közepétől a me­zőgazdaság gyökeres átalakulása vette kezdetét. Megjelent és fokozatosan egyre nagyobb teret nyert az intenzív állattartás, a felhagyott legelőket hagyták beerdősülni vagy szántóföldként hasznosították, a zártketeket pedig elkezdték fűnyírózni. A helyzetet jelentősen súlyosbította, hogy a megmaradt gyepeket elárasztották más földrészekről betelepült inváziós növények. A gyepek így elkezdtek átalakulni és feldarabolódni, és ez a negatív folyamat ma is tart. Hatására az évezredek alatt kialakult élőhelyek, és az ott élő növény- és állatfajok veszélybe kerültek. Megmentésük hazánk természeti értékeinek meg­őrzése szempontjából ki­emelkedő jelentőségű.

Gazdasági célok és értékmegőrzés

A gyepgazdálkodásban a gazdasági és a természetvédelmi célok, szempontok ösz­sze­­egyeztethetőek. A gye­peknek a gazdasági haszon mellett komoly értékmegőrző funkciójuk is lehet azzal, hogy megtartják a biodiverzitást és helyi, országos vagy éppen európai szinten ve­szélyeztetett fajok élőhelyéül szolgálnak. A természetközeli gyepgazdálkodás ho­sszú­távon pozitív módon visszahat a gazdaság­ra például azzal, hogy még lejtős területen is megóvja, gazdagítja az értékes termőtalajt, és közben szén-dioxidot köt meg a légkörből. A mo­csár­rétek pedig vízraktározó képes­ségüknél fogva csökkentik az áradások intenzitását, az okozott károkat, valamint sík vidéken asz­ályos időszakban is biztosítják a talaj­vizet a környező mezőgazdasági területek számára, csök­kentve azok kiszáradását.

Nagyobb területek esetén a termé­szet­barát gyepgazdálkodás kialakításakor nem célszerű a gaz­dálkodást kizárólag egy-egy önké­nyesen kiválasztott védett faj igényeihez igazítani.  Érdemesebb nagyobb lép­tékben vizsgálni a tájba illeszthető kü­lönféle – régi és új – gazdálkodási módokat, esz­közöket és a terület nagyobb léptékű viszonyaihoz igazítani azokat úgy, hogy a gazdasági és a természetvédelmi érdekek egymásra találjanak.

Még az ökológiai szempontok figye­lembevétele mellett is rengeteg lehetőség közül választhatunk. Kezelhetjük a tájegységet egységesen és mozaikosan, az egyes részek ke­zelését pedig végezhetjük egy időben vagy fokoza­tosan. Akár kaszálást, akár legeltetést végzünk, számtalan technológia és módszer áll a rendelkezésünkre, csak rajtunk múlik, hogy melyiket és hogyan használjuk. A szakszerűen végzett legeltetéses gaz­dálkodás természetvédelmi szempontból elő­nyös, de mára jelentősen visszaszorult, ezért könyvünkben csak a széles körben elterjedt kaszálásos gyep­hasz­nosítással fog­lalkozunk.

Inváziós növények elleni védekezés

Az inváziós vagy agresszívan terjedő növé­nyek komoly veszélyt jelentenek a gye­pekre, illetve az azokhoz kötődő élet­közösségekre. Az ellenük való védekezés legjobb módja a megelőzés és a jól időzített kaszálás. Nagybakónak térségében talán az aranyvessző fajok okozzák a legnagyobb problémát. Eredetileg való­színűleg dísz­növény­ként hozták be őket, magról s tarackjaikkal egyaránt ag­resszíven ter­jednek, és olyan sűrűn benövik a réteket, hogy szinte minden más növényfajt, és velük együtt a hozzájuk kötődő állatfajokat is kiszorítják.

A bolygatott területeken egyre gyakrabban lehet találkozni az Amerikából és Kínából származó alkörmös fajokkal, amelyeket festőnövényként és dísznövényként hasz­náltak, de kivadultak és meg­állíthatatlanul terjednek. Az őshonos fajok közül a siska nádtippan túlszaporodása csökkenti a bio­diverzitást a felhagyott telkeken. Akadnak fás szárú özönnövények is, mint a fehér akác és a bálványfa, amelyek je­lentősen felgyorsítják a gyepek beerdősülését és a talaj tápanyagösszetételének átala­kításával sok őshonos növény, gomba és állat számára teszik alkalmatlanná az élőhelyet.

Aranyvessző fajjal fertőzött rét

Terjedésük megakadályozására sajnos gyakran a gyepek kétszeri kaszálása sem elegendő, jelenlegi ismereteink szerint a körültekintő vegyszeres kezelés hoz ki­elégítő eredményt. Az inváziós növények terjedését a megjelenésükkor lehet a legha­tékonyabban megállítani. Amíg csak szálanként vagy foltokban vannak jelen a gyepen, gyakori szelektív kaszálással még könnyen kezelhetők, a gyep többi részének károsítása nélkül. Komolyabb fertőzöttség esetén már csak a teljes terület évente kétszeri kaszálása javíthat a helyzeten. Nehezítő tényező, ha ritka vagy védett fajok is vannak a réten, ez esetben vagy a kaszálás időpontját toljuk el úgy, hogy a védendő növények magjai beérjenek, vagy az ér­tékes egyedeket kihagyjuk a kaszálásból. Az akác és a bálványfa gyepen megjelenő gyökérsarjai és fiatal egyedei a visszavágás után nagyon gyorsan újra kisarjadnak, ezért a csonkokat érdemes gyomirtó szerrel lekenni.

Bálványfák terjedése Öreg-hegyen

Kaszálás

A gyepgazdálkodás egyik lehetséges és gyakori formája a kaszálás. Az egyes kaszálási módszerek és azok alkalmazási módjai nagyon eltérő – olykor drasztikus – hatással vannak a gyep élővilágára, ezért fontos a kaszálás megfelelő eszközének, módjának és idejének körültekintő meg­választása. A kaszálás célja lehet a szálastakarmány termelése, rekreációs hely fenn­tartása és a természetvédelem, vagy ezek közül egyszerre több. A természetvédelmi szempontok figyelembevétele hasznos lehet mind a gazdasági mind pedig a rekreációs célú kaszálás esetén, hiszen a nagyobb faj­gazdagságú kaszáló magasabb tápértékű szénát eredményez, a vadvirágokkal, esetleg ritka orchideákkal tar­kított rét pedig különleges és vonzó lát­ványt nyújt a látogatók számára.

A kaszálás módjai

Fűnyírás

A főleg belterületi és zártkerti ingatla­nokon (sajnálatos módon) elterjedt a néhány hetente végzett, természetvédelmi szempontból rendkívül káros fűnyírás, amit fűnyíróval, fűnyíró traktorral vagy kézi motoros fűkaszával (damilos vagy pengés) végeznek, és alacsony vágásmagassággal, ami a fűben megbújó állatokra gyakran végzetes. A fűnyírás nagyon lecsökkenti a biodiverzitást és egyúttal a talaj pusz­tulásához, kiszáradáshoz és fokozott talaj­erózióhoz is vezethet, ami a kultúr­növényeknek sem kedvez. Kontra­pro­duktív, hiszen a le­pusztult talaj és a tápanyag pótlása, a talajszerkezet javítása, a pázsit ápolása pénz- és erőforrásigényes és a gyakori kezelés több munkával és üze­manyagfo­gyasztással jár. A damil hasz­nálata ráadásul műanyag szemcsékkel szennyezi a környezetet. Ezért célszerű a fűnyírást azokra a telekrészekre korlátozni, ahol feltétlenül szükséges, mint például épületek környezete, sportolásra, rekreációra használt terek, kerítések, ösvények, járdaszegélyek, útszegélyek. A telek többi részén és a gyümölcsösökben pedig érdemes évente 1-2 alkalommal kaszálni. A fűnyírás korlátozásával fajgazdaggá tehetjük telkünket és egyben időt és energiát spórolhatunk, mert nem kell évente 8-10 alkalommal lenyírni a teljes területet.

Traktoros kaszálás

Természetvédelmi szempontból az alternáló kasza használata és a 8-12 cm magas tarló hagyása a legjobb, mert egyrészt nagyobb eséllyel élik túl a kisebb állatok a kaszálást, másrészt az árnyékoló hatás megmaradásával a talaj káros túlhevülése és túlzott kiszáradása is megelőzhető. További előny, hogy jobban szétteríti a levágott növényzetet, segítve a penészedés nélküli száradást. Az elterjedtebb dobkaszák és szárzúzók használata jobban károsítja a gyep állatvilágát, de a megfelelő tarlómagasság ezeknél is csökkenti az okozott károkat. A fűnyírásnál is drasztikusabb a talajfelszínen végzett szárzúzás, amely a gyep talajfelszín feletti állatvilágát csak­nem teljes egészében megsemmisíti, ezért kerülendő. A traktorral végzett gyepkezelésnek egy további hátránya a taposási kár, ami kézi kasza használatával minimalizálható, de a megfelelő - nem felázott - talajon végzett gépi kaszálás is jelentősen csökkenti az okozott károkat.

Kézi kaszálás

A legkíméletesebb, de legmunka­igényesebb kaszálási mód a hagyományos kézi kaszálás (a megfelelő tarlómagasság megtartásával). Hasonlóan jó, de kör­nyezetszennyezőbb a pengés kézi fűkasza. A kézi kaszálás esetén a lassú haladással esélyt adunk a gyepen élő ál­latoknak a menekülésre, és mi­nimalizálható a taposási kár, ami a trak­toros módszerek egyik hátránya.

A kaszálás idejének megválasztásakor érdemes a gazdasági tényezők mellett minél több természeti tényezőt is figyelembe venni, ilyen például a madarak, rovarok fejlődési ciklusai vagy az inváziós, agresszívan terjedő növények visszaszorítása (pl. aranyvessző fajok). Zalában előforduló ritka vagy védett növényfajok tekintetében Nagybakónak csodálatos növényvilága c. könyvünk ad útmutatást, amelyet erre a linkre kattintva lehet letölteni.

A kaszálások száma és ideje

A külterületi gyepeken és a zártkerti ingatlanok egy részén az – általában gazdasági célú – kaszálást hagyományosan évente kétszer (1-3 alkalommal) szokták végezni. A kaszálások száma az adott hely termőképességétől, a gazdasági és termé­szetvédelmi céloktól és az idegenhonos növényekkel, gyomokkal való fertőzöttségtől is függ. A kevésbé száraz élő­helyeken (a Dunántúl nagy része) a kaszálás elmaradása gyors cserjésedéshez vezet, ezért a gyep fenntartása érdekében legalább egy kaszálás szükséges. Bizonyos idegenhonos özönnövényeket, mint az aranyvessző fajok, szintén kaszálással lehet hatékonyan kordában tartani. Ugyanakkor a túl gyakori, kettőnél több alkalommal vég­zett kaszálás a gyep biológiai sokfé­leségének drasztikus csökkenéséhez ve­zet. Bizonyos növényfajok (pl. orchidea fajok) számára előnyös egy őszi kaszálás, ami biztosítja számukra, hogy a télen kifej­lődő tő­levélrózsájuk elegendő fényhez jusson.

A Völgyerdő Természetvédelmi Park gyepein évente 1-2 alkalommal végzünk természetvédelmi kaszálást.
Az ábra jól szemlélteti, hogy törekszünk a kaszálás okozta károk minimalizálására és a biodiverzitás maximalizálására.

A kaszálás idejének jó megválasztása döntő fontosságú. Gazdasági szempontból akkor célszerű elvégezni az első kaszálást, amikor az élőhely legnagyobb tömegben előforduló növényfaja közvetlenül virágzás előtti (bimbós) állapotban van, a második kaszálást pedig a megfelelő zöldhozam eléréséhez szokták igazítani. A kaszálási időket azonban érdemes természetvédelmi szempontok szerint korrigálni, hiszen a gyepről nyert széna beltartalmi értéke annál jobb, minél nagyobb a gyep biológia sokfélesége, fajszáma.

A gyep táplálkozási piramisának alján a sáskák, szöcskék (egyenesszárnyúak) találhatók, amelyek jelentős hatással vannak a gyep állat- és növényvilágára, és nem utolsó sorban rengeteg tápanyagot juttatnak a talajba, ami javítja a talaj minőségét és ezáltal a terület termőképességét is. Számuk közvetlen hatással van a velük táplálkozó hüllőkre, madarakra és ge­rincesekre egyaránt, ezért az első kaszálást minél későbbre kell tolni, hogy a gyep rovarállománya minél gazdagabb legyen. A túl korai gépi kaszálás végzetes lehet a korán kifejlődő tarszák, és a földben nyug­vó tojások számára. A gyep magára hagyása miatt beinduló cserjésedés szintén lecsökkenti a rovarok számát.

A hüllők szempontjából (különösen a szaporodási időszakban) lényeges a gaz­dag, nagy egyedszámú rovarállomány, amit az első kaszálás későbbre ha­lasztásával lehet elérni. A földön fészkelő madárfajok ese­tében a rovarok száma mellett nagyon fontos figyelembe venni a költési időszakot, ami júliusig elhúzódhat. A július má­sodik felére időzített első kaszálás a legtöbb, Dunántúli-dombságon élő madárfaj fész­kében már nem okoz kárt. A gyepeken élő ritka és védett növényfajok (pl. orchideák) szempontjából szintén a késői, július má­sodik felében végzett első kaszálás az ajánlott, mert addigra magot hoznak és lehetőségük van a szaporodásra.

A kaszálások időpontja mellett fontos a kaszálások időtartama is. Régen, amikor még kézzel végezték a kaszálást, a munka elhúzódott, és a tarló mellett mindig voltak sarjadzó és még kaszálatlan területek. Ezek folyamatosan táplálékot, búvóhelyet nyúj­tottak a gyep állatvilágának és a különböző időpontokban virágzó növényfajoknak is biztosították a mag­képzés lehetőségét.

A gépi kaszálás túl gyorsan túl nagy területeket változtat tarlóvá, ezért célszerű a munkát több szakaszban, időben el­csúsztatva elvégezni, a sorrendet és a min­tázatot pedig évente változtatni, így biz­tosítható a legnagyobb fajgazdagság és fajsűrűség.

Sátoros margitvirág egy kaszálásból szándékosan kihagyott gyepfolton

A természetkímélő kaszálás technikája

Leginkább az élővilág szempontjából fontos a kaszálás technikai megvalósítása, amely lehetőséget kell, hogy biztosítson a fűben megbújó gerinces állatok számára az időbeni elmenekülésre olyan módon, hogy közben a ragadozók elől is el tudjanak bújni. Az állatokkal szembeni etikus bánásmód érdekében és természetvédelmi okokból a kaszálás során a következő ja­vaslatokat célszerű betartani:

• A kasza 3 méternél ne legyen szélesebb
• A kaszálás térbeli mintázata olyan legyen, hogy folyamatosan menekülési lehetőséget biztosítson: belülről kifelé vagy egyik oldaltól a másik oldalig haladjunk oda-vissza (kiszorításos technika)
• A kaszálás sebessége lassú, maximum 4-5 km/órás legyen, időt biztosítva a menekülésre
• Tilos a szársértős kasza használata, mert összeroppantja a növényzet közé bújt élőlényeket
• Fontos a 8-12 cm-es tarlómagasság tar­tása a talajközeli állatok védelme érde­kében
• Láncfüggönyös vadriasztót kell alkalmazni, amely időben elriasztja az állatokat
• Éjjel nem szabad kaszálni, mert az állatok jelentős része éjjel aktív
• Célszerű 10%-nyi, térben összefüggő mintázatot alkotó - inváziós fajoktól mentes - búvósávot vagy búvó foltot hagy­ni a területen az aktuális évre
• A duplakéses (alternáló) és a korongos kasza kisebb kárt okoz az állatvilágban.

Forrás: Nagybakónak Csodálatos Növényvilága c. könyv, letölthető PDF formátumban ide kattintva: https://volgyerdo.hu/index.php/hu/tevekenysegek/kiadvanyaink/188-nagybakonak-csodalatos-novenyvilaga