Léder László ✝

Alapító - agrármérnök, mezőgazdasági genetikus szakmérnök, növénynemesítő

1975-ben végzett a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen okleveles agrármérnökként. Diplomadolgozatát "A szem nagyságának és súlyának hatása a búza csírázására és a kezdeti növekedésére" címmel írta meg. Mezőgazdasági genetikus szakmérnökké a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen avatták 1981-ben. Szakdolgozatát "A Fertődi M. vöröshere fajta és részpopulációinak vizsgálata" címmel írta.

1975 nyarán kezdett dolgozni első és egyetlen munkahelyén, a Gabonatermesztési Kutató Intézet Táplánszentkereszti Kutató Állomásán, a Dr. Beke Ferenc által vezetett búza, repce, vöröshere, köles témacsoportban.

Az első jelentősebb eredményei a GK Tetra (1983) és a GK Junior (1984) vöröshere fajták elismerésével jelentkeztek, melyek társnemesítője. A fajtafenntartás során folytatta a Dr. Beke Ferenc által megkezdett munkát, mely a kedvező tulajdonságok megőrzése mellett a perzisztencia folyamatos javítását jelentette. Az Fe-2 kölest Dr. Beke Ferenc hozta magával Fertődről Táplánszentkeresztre, amely extenzív viszonyok között ma is vezető fajta.

A '80-as évek második felében indított kölesnemesítési programban olyan típusokat állított elő, melyek mind intenzív, mind extenzív körülmények között jól szerepelnek, jellemzően koraiak, jó szárszilárdságúak, értékes beltartalmúak, nagy az ezerszemtömegük, gömbölyű magvúak. Ez utóbbi tulajdonság kisebb hántolási veszteséget jelent. Ilyen fajta a piros szemű GK Piroska (2000) és a fehér szemű GK Alba (2007).

Más növények nemesítésével is foglalkozott. A GK Erika mohar fajtáját 2004-ben, a GK Oberon pohánka fajtáját 2006-ban részesítették állami elismerésben.

Nemesítői tevékenysége mellett folyamatosan végzet agrotechnikai (vetésidő, csíraszám, sortávolság, műtrágyázás, növényvédelem) kísérleteket, ez utóbbit a Tanakajdi Növényvédelmi Állomással közösen.

Please publish modules in offcanvas position.